Húsipari dolgozók tüntetnek a gyár önállósulásáért

A PENOMAH húsipari vállalat váci gyáregységének több száz húsipari dolgozója vonult fel fehér hentesköpenyben a budapesti Kossuth téren, hogy kiálljanak a gyáruk önállósulásáért. A Parlament előtt felolvasták Antall József miniszterelnöknek címzett petíciójukat, majd négy dolgozó átadta a követeléseket a Miniszterelnöki Hivatalnak. A gyár önállósulását a dolgozók májusi éhségsztrájkjának hatására a Földművelésügyi Minisztérium korábban írásban jóváhagyta. […]

Támogatásuk csökkentése miatt tiltakoznak az alternatív színházak

Testfestő akcióval tiltakoztak az alternatív színházak a független társulatok, táncegyüttesek és bábszínházak anyagi támogatásának drasztikus csökkentése ellen. Szerintük a kultúrpolitikai intézkedés veszélybe sodorja és ellehetetleníti a független előadóművészeti szervezetek működését, akiknek puszta meztelen testükön kívül semmilyük sem maradt.

Pilóták és légiutas-kísérők az ombudsmanhoz fordulnak a biztonsági őrök zaklató bánásmódja miatt

Szabó Máté ombudsmanhoz fordultak a Ferihegyi repülőtéren dolgozó pilóták és légiutas-kísérők, mert szerintük sérti az emberi jogaikat a biztonsági alkalmazottak zaklató bánásmódja. A Malév dolgozói sérelmezték, hogy az őrök az ellenőrző célzatúnak beállított vizsgálatokon gyakran indokolatlan és durva testi motozásokat végeznek, megfenyegetik őket és minősíthetetlen hangnemben szólnak hozzájuk. Az ombudsman vizsgálatot indított az ügyben.

Petícióban tiltakoznak az MTA Filozófiai Intézetének igazgatója ellen

Aláírásgyűjtés indult Radnóti Sándor egyetemi tanár kezdeményezésére, tiltakozásul az MTA Filozófiai Kutatóintézetének igazgatója, Boros János hivatali működése ellen. Az aláírók többek között a munkavállalói jogok megsértése, a kutatók alkalmatlannak minősítése és az elbocsátások ellen tiltakoztak. A petíciót egy hét alatt közel ezerhétszázan írták alá, az akcióhoz számos hazai és nemzetközi akadémikus, filozófus és író is […]

Munkájuk kifizetéséért demonstrálnak a kaposvári alvállalkozó cégek és dolgozóik

Mintegy százan demonstráltak a kaposvári fürdő előtt, mert hét hónapja nem kapták meg a fürdő felújításakor elvégzett munkájuk ellenértékét. Arra hívták fel a figyelmet, hogy az elmaradt járandóságok miatt mintegy százhúsz dolgozó veszítheti el az állását. Petíciót adtak át a polgármesteri hivatal képviselőjének és követelték a 24 kaposvári vállalkozás 170 millió forintot érő munkájának kifizetését.

A munkavállalók jogaiért demonstrálnak a szakszervezetek

Több százan vettek részt a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége és az Állandó Ágazati Szakszervezeti Fórum által szervezett kormányellenes demonstráción Budapesten a Roosevelt téren. Petíciót adtak át, amelyben többek között a demokratikus jogállam intézményeinek tiszteletben tartását, megélhetést biztosító bérezést, kiszámítható és igazságos nyugdíjrendszert, a magánnyugdíjpénztárak választhatóságának szabadságát és a többsávos adórendszert követelték.

Országszerte öt Tesco előtt demonstrálnak a VÉSZ tagjai

Országszerte öt Tesco áruház előtt demonstrált a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége (VÉSZ), mert szerintük az áruházlánc mintegy nyolcvan millió forinttal tartozik egyik tagjuknak egy hipermarketnél elvégzett építési munkájáért. A résztvevők áruval megrakott bevásárlókocsikat láncoltak össze és halasztott fizetést kértek a pénztáraknál, így demonstráltak az építőipari dolgozók munkájának kifizetéséért. A tiltakozó akcióhoz más vállalkozások is csatlakoztak, hogy […]

Elmaradt juttatásaikért tiltakoznak a Tesco gépjárművezetői

A Tesco gyáli logisztikai központjának tizenhárom sofőrje és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) felszámolási eljárást kezdeményezett a hipermarkettel szemben, mert a társaság három évre visszamenőlegesen nem fizette ki a gépjárművezetőknek a rendelkezésre állási és a rendkívüli munkavégzésérért járó pótlékot. A tiltakozás hatására a Tesco mind a kétszázhúsz sofőrjét kompenzálta.

Civil szervezetek közleményt adnak ki a vörösiszap-katasztrófáról

Közös közleményt adott ki a vörösiszap-katasztrófáról mintegy negyven természetvédő civil szervezet, amelyben szorgalmazták, hogy a környezeti károk költségeit ne az elszenvedők és az adófizetők, hanem az okozók fizessék meg. Sürgették továbbá az ellenőrző hatóságok megerősítését, valamint azok politikai és gazdasági érdekcsoportoktól való függetlenségének biztosítását. Egy héttel később, október 15-én a Greenpeace közleményben tiltakozott a kolontári […]

A Rail Cargo-nál tervezett elbocsátások ellen tiltakoznak a vasutas szakszervezetek

Sztrájkbizottságot alakítottak és sztrájkot helyeztek kilátásba a vasutas szakszervezetek, miután az osztrák tulajdonban lévő Rail Cargo Hungaria Zrt. bejelentette, hogy 2011 januárjától 460 fővel csökkentené a dolgozók létszámát. A szakszervezeteknek végül sikerült megállapodnia a munkáltatóval a létszámleépítések mértékének enyhítéséről, így a sztrájk elmaradt.

Megszakítás