Előzetes letartóztatásban éhségsztrájkol egy fogvatartott

Éhségsztrájkba kezdett a börtönben egy miskolci vállalkozó, akit előzetes letartóztatásba helyeztek banki csalás miatt. Amiatt tiltakozott, hogy ügyével csak 1999-ben állhat majd bíróság elé az intézmény leterheltsége miatt. Mivel szabadlábra helyezési kérelmeit elutasították, ügye tárgyalásának halasztása már eleve két éves fogságot jelentett számára, ezért folyamodott az éhségsztrájkhoz.

Éhségsztrájkkal tiltakoznak előzetes letartóztatásban ülő rabok Kaposváron

Három napon keresztül éhségsztrájkkal tiltakozott 13 rab a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájában Kaposváron. Az előzetes letartóztatásban lévő rabok a nyomozás felgyorsítása érdekében tiltakoztak. Végül három rabot átszállítottak büntetés-végrehajtási intézménybe, és ezután a többiek felhagytak az éhségsztrájkkal.

Civil és egyházi szervezetek jönnek létre a fogvatartottak érdekében

1989. május 19-én alakult meg a Magyar Helsinki Bizottság, amely azóta is a fogvatartottaknak nyújt jogi segítséget, képviseletet, illetve dokumentálja az emberi jogok érvényesülését a börtönökben. 1991. szeptember 2-án pedig létrejött a Mécses Szeretetszolgálat Magyar Börtönpasztorációs Társaság, amely ma is a fogvatartottak lelki gondozását, valamint utógondozását vállalja fel, és önkéntesek segítségével levelezőszolgálatot működtet.

Barikád a veszprémi börtönben

A Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben nyolc fogvatartott az ellen tiltakozott, hogy nem törődnek velük eleget, és nem jön hozzájuk ügyvéd. A három elítélt és öt előzetes letartóztatásban lévő ember ágyakkal torlaszolta el a cella ajtaját. A fogvatartottak fél óra után lebontották a barikádot.

Korábban politikai okokból bebörtönzött férfi tüntet a politikai üldözöttekért

Egyszemélyes demonstrációt tartott egy férfi a parlament előtt az 1962-1989 között politikai okokból bebörtönzöttek máig hátrányos helyzete miatt. A tiltakozás személyes élményekből táplálkozott, mert a férfit 1972-ben 8 hónap fegyházra ítélték amiatt, mert 1971-ben egy aradi vértanúk emlékére rendezett megemlékezésen vett részt. Szerinte több ezer ember is lehet hozzá hasonló helyzetben.

Börtönsztrájk Balassagyarmaton

Nyolc elítélt egymás kezét fogva, élőláncot alkotva ülősztrájkba fogott a börtön cipőüzeme előtti udvaron. Ezt a parancsnok felszólítására sem hagyták abba, ezért mindegyiküket megbilincselve vezették a magánzárkákba. A többi fogvatartott ezért tiltakozni kezdett, így a büntetés-végrehajtási intézet valamennyi elítéltjét zárkájába csukták. Az elítéltek azt mondták, „amnesztiaügyben” demonstrálnak.

Börtönsztrájk Állampusztán

Az Állampusztai Börtön és Fogházban nyolc elítélt megtagadta a munkát, majd eltorlaszolta zárkája bejárati ajtaját. Azért tiltakoztak, mert nem tartják megfelelőnek az egészségügyi ellátásukat, nincs televízió a szobájukban, az intézetben elvesznek a leveleik, és ritkán találkozhatnak hozzátartozóikkal. A parancsnokokkal történt tárgyalások után aznap este önként megszüntették zárkájuk eltorlaszolását.

Éhségsztrájk és petíció a börtönökben

A politikai foglyokra vonatkozó amnesztiarendelet nyomán több börtönben tiltakozó akciókba kezdtek az elítéltek. Márianosztrán és Pálhalmán is a fogvatartottak kisebb-nagyobb csoportjai petíciókban követelték, hogy az amnesztia terjedjen ki rájuk. A budapesti gyűjtőfogházban pedig 250-260 elítélt kezdett éhségsztrájkba, hogy ezzel próbáljon nagyobb nyomatékot adni követeléseinek.

Hajléktalansága miatt éhségsztrájkol egy roma férfi Egerben

Az egri Dobó tér szabadtéri színpadán folytatott éhségsztrájkot Sárközi Zoltán cigány költő. Kiállítást is rögtönzött, ahol megjelent versei olvashatók. Korábban fogvatartott volt, emiatt hajléktalan lett. Négy éve beadta szükséglakás-igénylését az egri városi tanácshoz, de megoldás nem történt. A váci büntetés-végrehajtási intézetben a szigorított őrizet ellen küzdő elítéltek egyik vezetője volt.

Éhségsztrájk a váci fegyházban

A váci fegyházban egy rab felgyújtotta magát, hogy a szigorított őrizet jogintézménye ellen tiltakozzon. 155-en éhségsztrájkba kezdtek, ketten pedig öngyilkosságot kíséreltek meg. A büntetés-végrehajtási intézetek országos parancsnokától akarták hallani, hogy fennmarad-e ez a jogászberkekben is sokat bírált jogintézmény. A szigorított őrizetet néhány hónapon belül megszüntették.

Megszakítás