Szegedi tanulók az iskolájuk megmaradásáért tüntetnek

A szegedi Gutenberg János Általános Iskola bezárása ellen tüntettek a városháza előtt az iskola tanulói és szüleik, a tantestület tagjai, a Pedagógusok Szakszervezete, és kisebbségi önkormányzati képviselők. Az iskola bezárásával veszélybe kerülne az ott tanuló roma gyerekek és 38 szerb nyelven tanuló diák oktatása is. Az iskola bezárásáról való döntést a tüntetés hatására végül a […]
Tiltakoznak a pedagógusok a megegyezettnél alacsonyabb tanári béremelés miatt

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) tiltakozott amiatt, hogy a tanárok bére a tavalyi 16 százalékos megegyezéshez képest a gyakorlatban mindössze 10-12 százalékkal növekszik az évben. Sérelmezték azt is, hogy a pedagógusok késve jutnak hozzá az első megemelt fizetéshez, mivel az önkormányzatok költségvetési hiányra hivatkozva visszatartják azt. A PDSZ kijelentette, amennyiben a pedagógusok munkaügyi pereket kezdeményeznek […]
A Református Egyház tiltakozik az egyházfinanszírozási törvénycsomag ellen

A Magyar Református Egyház zsinata beadványt intézett az Alkotmánybírósághoz amiatt, hogy a parlament az egyházfinanszírozási törvénycsomag elfogadásával felmondta az egyházi iskolák támogatásáról szóló közoktatási megállapodásokat. Főképp az egyház mozgásterét korlátozó passzusokat kifogásolták, valamint azt, hogy a törvény megalkotásakor nem vették figyelembe a különböző egyházak sajátosságait.
Diákok sztrájkolnak Szarvason

A Szarvasi Mezőgazdasági Főiskola hallgatói amiatt léptek tiltakozó sztrájkba, hogy a főigazgató leváltotta a kollégium igazgatóját. Bár a tiltakozás hatására a főigazgató visszahelyezte posztjára a kollégium vezetőjét, a diákok a főigazgató lemondását és pénzügyi átvilágítását követelték. Az ügyben felállított ténymegállapító bizottság szerint nem történt törvénytelenség a főiskolán, így a főigazgatót nem bocsátották el.
Diákok az Országos Széchényi Könyvtár nyitvatartása miatt tiltakoznak

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája aláírásgyűjtésbe kezdett, miután kiderült, hogy az Országos Széchényi Könyvtárral (OSZK) együtt még két, a vizsgaidőszakban sűrűn látogatott könyvtár is fűtési szünetet tart december végén két hétig. A felháborodás miatt a Művelődési és Közoktatási Minisztérium arra kérte az OSZK-t, hogy legalább pár órás nyitvatartással működjenek.
Pedagógusok tiltakoznak a fővárosi költségvetés miatt

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) sajtóközleményben tiltakozott a Fővárosi Önkormányzat jövő évi költségvetésének oktatással kapcsolatos pontjai ellen. A pedagógusok bére a bértábla minimumához volt közel, és a jövő évi költségvetésben a béremelést létszámleépítéssel tervezték összekötni. A közleményben a pedagógusok négy pontban fejtették ki javaslataikat a problémák megoldására.
Iskolaösszevonások ellen gyűjtenek aláírást a pedagógusok

Tiltakozásul a pécsi iskolaösszevonások ellen népi kezdeményezéshez gyűjtött aláírásokat a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Az átalakítások főként a peremkerületek és az amúgy is nehéz helyzetben lévő iskolák tanulóit érintették volna hátrányosan. Az önkormányzat az iskolák bezárásával vagy összevonásával kívánta pótolni a költségvetési hiányt Pécsett. Az aláírásgyűjtés sikeres volt, az önkormányzat a kérdés újratárgyalására kötelezhető.
Pécsi szülők és pedagógusok útlezárással tiltakoznak az iskolabezárások ellen

Pécsi szülők és tanárok félpályás blokáddal, majd sorozatos demonstrációkkal tiltakoztak egy általános iskola bezárása, és másik kettő összevonása ellen. Március 15-én több száz diák, tanár és szülő még élőláncot is vont a bezárással fenyegetett iskola köré. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is segítette az ügyet. A pécsi önkormányzat a tiltakozások hatására többször is újratárgyalta a […]
Szülők és tanárok tüntetnek az XV. kerületi polgármesteri hivatal előtt

A XV. kerületben több száz szülő, tanár és diák tüntetett az önkormányzat épülete előtt, mert a képviselők két általános iskolát be akartak záratni. A tiltakozók petíciót adtak át a polgármesternek, és az oktatási szempontból kiemelkedő iskolák megőrzését kérték. A demonstrációval egy időben ülésező helyi képviselő-testület végül elhalasztotta az iskolák bezárásáról való döntést. A Neptun utcai […]
Iskolaigazgatók nyilatkozatban tiltakoznak a vatikáni megállapodás ellen

92 iskolaigazgató nyilatkozatban tiltakozott az ellen, hogy a kormány egyenlő mértékben támogassa az önkormányzati és a katolikus iskolákat. Az igazgatók szerint a katolikus oktatás állami finanszírozása alkotmányossági és oktatáspolitikai aggályokat vet fel, és az intézkedés újratárgyalását kérték. Az intézkedést rögzítő vatikáni megállapodást, mely az egyház hitéleti és közszolgálati tevékenységének finanszírozásáról és a visszaigényelt egyházi ingatlanokról […]