Lakásért éhségsztrájkolnak több városban
Több városban is szükséglakásért éhségsztrájkoltak. Egy egri férfinál azért pattant el a húr, mert lakáskérelme ügyében négy éve semmi nem történt. Egy salgótarjáni férfi azután kezdett éhségsztrájkba, hogy kilakoltatták foglalt lakásából. Békéscsabán egy férfi romosodó tanyája helyett követelt magának szükséglakást, majd rá egy évre hetedmagával tüntetést szervezett a Városházán.
Aláírásokat gyűjt a lakbéremelés ellen a Lakosság Érdekvédelmi Tömörülése (LÉT)
Aláírásgyűjtésbe kezdett a lakbéremelés ellen egy érdekvédelmi szervezetekből alakult országos nagykoalíció, a LÉT. Részt vett benne a Lakásbérlők Egyesülete (LABE), az Ingatlankezelési és Városgazdálkodási Dolgozók Független Szakszervezete, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ), a Nyugdíjas Klubok és Idősek “Életet az éveknek” Országos Szövetsége, illetve a Szakszervezetek Budapesti Tanácsa.
Hajléktalan emberek tüntetnek a Blaha Lujza téren
50-60 hajléktalan ember ülősztrájkba kezdett annak érdekében, hogy lakáshoz jussanak. Aláírásokat gyűjtöttek, majd egy háromfős küldöttség találkozott a Főváros vezetőjével. A tüntetők egy része végül bevonult egy csepeli krízisszállásra, így a sztrájk véget ért. A sztrájk hatására a pártvezetés lerobbant épületeket engedett át menhelyek kialakítására, így az akció hozzájárult a magyar hajléktalan-ellátórendszer kiépüléséhez.
Hajléktalan emberek tüntetnek a Parlament előtt
Hajléktalan emberek egy kis csoportja tüntetett a Parlament előtt pokrócokon. A demonstrációt a japán miniszterelnök látogatásának napjára időzítették. A kopott pokrócok a miniszterelnöknek leterített piros szőnyeget ellenpontozták.
Hajléktalan emberek tüntetnek a Déli pályaudvaron
Több száz hajléktalan ember bénította meg a Déli pályaudvart annak érdekében, hogy lakáshoz jussanak. A tüntetésen Nagy Bandó András humorista és Kozma Imre atya, a Máltai Szeretetszolgálat vezetője is felszólalt. 157 alapító taggal és 21 tagú választmánnyal megalakult a Nemzet Szegényeinek Frontja. A tüntetők végül elhagyták a pályaudvart és szállóra költöztek, aminek igazgatásában részt vettek […]
Sátras tiltakozás szükséglakásért
Budapesten két férfi sátras tiltakozást szervezett a parlament előtt. Az egyik tüntetőnek sikerült egy 9 nm-es, komfort nélküli lakáshoz jutnia, a másik tüntető lakáskérelmét elutasították. Ő szeptemberben megpróbálta feléleszteni a hajléktalan tiltakozásokat és az 1990. szeptember 29. és 1992. december 31. (!) közötti időszakra tüntetést jelentett be a Déli pályaudvaron, de ezt a rendőrség nem […]
A SZETA kilakoltatásoknál jár közbe
A Szegényeket Támogató Alap (SZETA) aktivistái több budapesti kilakoltatásnál próbáltak közbenjárni a rászorulók érdekében, és alternatív forgatócsoportok segítségével a kamera nyilvánossága előtt tárgyaltak a lakókkal együtt az önkormányzat felelős vezetőivel. Ilyen akciók történtek a IX., Vaskapu, Hámán Kató (ma Haller) és Angyal utcában.
Éhségsztrájkkal tiltakozik lakhatási helyzete miatt egy mezőkövesdi férfi
Éhségsztrájkkal tiltakozik egy betonozó munkás, mert perek sorozata után sem tudja birtokba venni mezőkövesdi házát. Az épületet valakik önkényesen birtokba vették. A bíróság megerősítette a férfi tulajdonjogát és intézkedett a kilakoltatásról, de az épületet újból jogellenesen birtokba vették. A ház időközben tönkrement, miközben a férfi Veszprémben albérletben élt.
Fiatalok házat foglalnak Józsefvárosban
Fideszes fiatalok elfoglalták Józsefvárosban a Nap u. 32. alatti házat. Az elhanyagolt épületben egy éve még laktak, de a helyi tanács le akarta bontani. A fiatalok akciót indítottak a védelmére, és ingyen, társadalmi munkában akarták lakhatóvá tenni a házat. A felújítás végül nem valósult meg, de ez volt az egyik első demonstratív jellegű magyar házfoglalás.
Hajléktalansága miatt éhségsztrájkol egy roma férfi Egerben
Az egri Dobó tér szabadtéri színpadán folytatott éhségsztrájkot Sárközi Zoltán cigány költő. Kiállítást is rögtönzött, ahol megjelent versei olvashatók. Korábban fogvatartott volt, emiatt hajléktalan lett. Négy éve beadta szükséglakás-igénylését az egri városi tanácshoz, de megoldás nem történt. A váci büntetés-végrehajtási intézetben a szigorított őrizet ellen küzdő elítéltek egyik vezetője volt.