A Heim Pál Gyermekkórház és más kórházak dolgozói is felszólalnak a betegellátás helyzete miatt
Az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetet (OBSI) október eleji nyílt levelét követően a Heim Pál Gyermekkórház, a Péterfy kórház és a Jahn Ferenc kórház dolgozói is jelezték, hogy pénzhiány miatt veszélybe került a betegellátás színvonala az intézményeikben. A Magyar Orvosi Kamara a dolgozókkal együtt kérte a kormányt, próbáljon a betegek és a dolgozók számára is […]
A budapesti Mentőkórház dolgozói a tervezett integráció ellen tiltakoznak
A mentőtisztek és a mentőfőorvosok nyílt levélben kérték Mikola István egészségügyi minisztert, hogy maradjon meg a Mentőkórház önállósága akkor is, ha az az Országos Traumatológiai Intézetbe költözik. A kórház önálló működése azért is volt fontos, mert az biztosítja a mentősök továbbképzését. A tiltakozás hatására az egészségügyi miniszter kijelentette, a Mentőkórház a költözés után is megtarthatja […]
Továbbra is az árrésrendelet visszavonását követelik a patikusok
A Magyar Gyógyszerész Kamara továbbra is a patikai árrésrendelet visszavonását követelte és az ügyben levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek. A rendelet 630 forintban maximalizálta a gyógyszerek árrését, ami a legtöbb patikát veszteségessé tenné. A gyógyszerészek már áprilisban aláírásokat gyűjtöttek az ügyben. Nem tartották elfogadhatónak a szaktárca ajánlott kompenzációját sem, amely a vénykezelési díjat emelné meg. […]
A szegedi egészségügyi dolgozók a betegellátás privatizációja ellen tiltakoznak
A szegedi kórház dolgozóinak orvosi kamarája jogorvoslati kérelemmel fordult a Közigazgatási Hivatalhoz, amiért az egyetlen céggel folytatja a tárgyalásokat a város egészségügyi ellátórendszerének magánosítása kapcsán. Úgy vélték, szakmai véleményük figyelembe vétele nélkül született a döntés. A szegedi orvosi kamara 270 orvoshoz eljuttatott kérdőívéből az derült ki, a megkérdezettek 95 százaléka nem támogatja ilyen formában a […]
A bekölceiek a háziorvosuk elbocsátása ellen tiltakoznak
Aláírásgyűjtést szerveztek Bekölcén amiatt, mert az önkormányzat elbocsátotta Bekölce és Mikófalva közös háziorvosát, dr. Szabó Mariannát. Az önkormányzat sikkasztással vádolta az orvost, aki ellen feljelentést is tettek. Az ügy közvetlenül azután robbant ki, hogy az orvos kijelentette, vállalkozóként szeretné folytatni a falvak orvosi ellátását. A lakosok követelték Szabó Marianna azonnali visszahelyezését és népszavazást kezdeményeztek az […]
Aláírást gyűjtenek patikusok az új gyógyszertörvény ellen
A gyógyszerészek amiatt kezdtek aláírásgyűjtésbe, mert az egészségügyi minisztérium a gyógyszerkiadások mérsékeléséről készült törvényt hozni. A jogszabály megemelné az árrést a gyógyszereken, amit a patikáktól elvonna, ezzel ellehetetlenítve a kis- és közepes gyógyszertárakat. A Magyar Gyógyszerész Kamara az állásfoglalás mellett az aláírásokat is átadta az illetékes miniszternek.
Tüntet a Hemofíliások Baráti Köre
A Hemofíliások Baráti Körének húsz tagja tüntetett az Országos Hematológiai és Immunológiai Intézet előtt amiatt, mert kevesellték annak az állami juttatásnak a mértékét, amelyet a kezelésük során hepatitis C-vírussal fertőzött hemofíliásoknak adnának. A Magyar Hemofília Egyesület vezetője szerint a kártalanítási határozat nem veszi figyelembe sem a bíróság által odaítélt összeget, sem az egyesületek javaslatait. A […]
Demonstrációsorozatot tart az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete
Három napos demonstrációsorozattal hívták fel a figyelmet az egészségügyi dolgozók az egészségügy tarthatatlan helyzetére Miskolcon. Az alacsony bérek és az eszközhiány miatt tiltakoztak. A több mint ezer fős nagygyűlés után a második napon az ország kórházainak mintegy ötödében figyelmeztető sztrájkot tartottak. Nehezményezték, hogy a jövőre ígért 20 százalékos béremelésre még nem kaptak fedezetet. Követeléseikkel egy […]
Sztrájkolnak az ajkai Magyar Imre Kórház műszaki dolgozói
Három napig sztrájkoltak az ajkai Magyar Imre Kórház műszaki dolgozói, amiért utoljára két éve kaptak béremelést. Az első nap tiltakozó 20 főhöz még 160-an csatlakoztak, illetve kollégáik aláírásaikkal fejezték ki szolidaritásukat. Bár a minimálbér változása miatt történt az adott évben béremelés a kórházban, a dolgozók azt mégis túl alacsonynak ítélték. A karbantartók és a műtőssegédek […]
Béremelést és magasabb egészségügyi költségvetést követelnek az egészségügyi szervezetek
Három egészségügyi szervezet, a Magyar Kórházszövetség, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete és a Magyar Orvosi Kamara közös nyílt levelet írtak Orbán Viktor miniszterelnök, valamint a szakminiszterek részére, melyben az egészségügy költségvetésének évi 22-25 százalékos reálértékű növelését javasolták a következő minimum 3-4 évben. Ennek keretében 27-29 százalékos évi béremelést kértek az ágazat dolgozóinak.