A génmódosított kukoricatermesztés engedélyezése ellen tüntetnek a Greenpeace aktivistái

A génmódosított kukoricatermesztés Magyarországon való engedélyezése ellen tüntetett a Greenpeace húsz aktivistája Budapesten, a Miniszterelnöki Hivatal előtt. A sárga ruhába öltözött tiltakozók több zsák kukoricát szórtak az épület bejárata elé, így próbáltak nyomást gyakorolni a kormányra, hogy tűzze napirendre a kérdést és tiltsa be a GMO kukorica importját.
Zöld aktivisták a petárdahasználat betiltását követelik

Többtucatnyi civil szervezet alapította meg a PetárdaSTOP Munkacsoportot és kezdett aláírásgyűjtésbe annak érdekében, hogy tiltsák be a petárdázást Magyarországon. Az akcióval azt akarták elérni, hogy az országgyűlés vegye napirendre a petárdák betiltását. A népi kezdeményezéshez 50 ezer érvényes aláírás összegyűjtését tűzték ki célul.
Tiltakozó kampány az atomerőmű és az atomtemető ellen

Tiltakozó kampányt indított a Greenpeace és az Energia Klub a Paksi Atomerőmű élettartamának meghosszabbítása ellen. Követelésük szerint az atomerőmű mind a négy blokkját az eredeti tervek szerint 2012-ben le kell állítani. A zöld szervezetek továbbá tiltakoztak egy Magyarországra telepítendő atomhulladék-lerakó terve ellen is. Kiemelték, hogy az atomhulladék tárolása meg nem oldott kérdés a világon.
Népszavazást követelnek a palotaiak a tervezett szemétégető erőmű kapcsán

Az Egészséges Palotáért Egyesület szervezésében nagyjából kétszázan tüntettek Várpalotán a Polgármesteri Hivatal előtt, hogy a képviselőtestület szavazza meg azt a népszavazási kezdeményezést, amely szerint zöldterületté nyilvánítanák a tervezett szemétégető területét. A tiltakozók így próbálták megakadályozni a beruházást. A tüntetés ellenére a képviselőtestület elutasította a népszavazási kezdeményezést. A népszavazást korábban 2604 aláíró támogatta, ami nem kötelezi […]
Zöld aktivisták védik a margitszigeti fákat az úszó EB miatt zajló építkezésektől

Környezetvédelmi civil szervezetek, élükön a Zöld Demokraták Szövetségével sajtótájékoztatón tiltakoztak az ellen, hogy fákat vágjanak ki az úszó Európa-bajnokságra történő uszodaépítés során. Javasolták a fák átültetését, valamint a Margitsziget megóvása érdekében a teherszállítás dunai megoldását a teherautó helyett.
A környezetvédelemre szánt pénz lecsökkentése ellen demonstrálnak környezetvédő szervezetek

Mintegy 200-300 ember jelent meg azon a tüntetésen, amelyet környezetvédő szervezetek szerveztek a környezetvédelemre szánt pénz lecsökkentése ellen. Az aktivisták jelképesen bemutatták, hogy folyik el a környezetvédelemre szánható pénzt. Ellenezték, hogy a kormány az autópályák építésére és a vegyszeres gazdálkodásra több pénzt fordít, és kérték Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy a környezetvédelemre fordított költségvetés 40 százalékos […]
Színészek fogadtak örökbe bánáti bazsarózsákat a Védegylet szervezésében

Az Országos Színházi Találkozón 42 színész fogadott örökbe jelképesen egy-egy bánáti bazsarózsát a Védegylet szervezésében tiltakozásul a zengői NATO-radar megépítése ellen. Noha az építkezést a korábbi tiltakozás hatására elnapolták, a Védegylet igyekezett az ügyet napirenden tartani.
Balatoni vízügyi szervezetek beperelték a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóságot

Három Balaton védelme érdekében alapított civil szervezet, a Védegylet Pálkövéért Közhasznú Egyesület, a Balatonfői Partalja Környezetvédő Közhasznú Egyesület, valamint a Kenesei Part- és Természetvédelemért Közhasznú Egyesület beperelte a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságot a siófoki zsilip visszaéléses működtetése miatt. A szervezetek úgy gondolták, a zsilip megnyitásával az igazgatóság károkat okoz a tó élővilágának és a […]
A Védegylet nyílt levélben kért magyarázatot agrárügyben

A Védegylet a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz fordult az agrár- és környezetvédelmi támogatások tervezett megkurtítása miatt. A Védegylet azt kifogásolta, hogy a környezetkímélő gazdálkodásra szánt pénzek 60 százalékát az agrártárca a hagyományos nagyüzemi mezőgazdaságra szánná.
Forgalomlassító útlezárás volt Neszmélyen és Dunaalmáson

Félpályás útlezárással tiltakoztak mintegy 100 gépjárművel neszmélyiek és dunaalmásiak a nagy forgalom ellen. A figyelemfelkeltő tüntetésre amiatt került sor, mert elmaradt egy 500 méteres útszakasz felújítása, ahol a forgalom viszont folyamatosan nőtt. A demonstrációval az útszakasz felújítását és a forgalomcsillapításra törekvést szerették volna elérni.