Sztrájkkal tiltakoznak az egri kórház dolgozói a kórház privatizációja ellen

Háromszáz dolgozó tartott kétórás figyelmeztető sztrájkot az egri Markhot Ferenc Kórházban, mert a hevesi megyegyűlés nem bontotta fel a szerződést a Hospinvest Zrt.-vel. A cég a tervek szerint megkapta volna a kórház működtetési és vagyonkezelői jogát. A sztrájkolók a privatizáció miatt az egészségügyi ellátás összeomlásától tartottak. A sztrájkkal egyidőben a kórház előtt civilek is tüntettek.

Sztrájkkal fenyegetőzik 122 egri orvos a kórház tervezett magánosítása miatt

Az egri Markhot Ferenc Kórház 122 orvosa fenyegetett az ügyelet bojkottjával szeptember 1-jétől, mellyel működésképtelenné vált volna a kórház. Azt szerették volna elérni, hogy a Heves Megyei Közgyűlés legkésőbb az augusztus 29-i ülésén vonja vissza a kórház magánosításáról szóló működtetői és vagyonkezelői pályázatot, mely által az a HospInvest Zrt.-hez került volna. Az orvosok levelet is […]

Az egri Markhot Ferenc Kórház dolgozói ülő- és éhségsztrájkolnak a privatizáció megakadályozásáért

Az egri Markhot Ferenc Kórház néhány dolgozója folytatott több napon át ülősztrájkot és éhségsztrájkot. Azt akarták elérni, hogy a megyegyűlés bontsa fel a szerződést, mely által a HospInvest Zrt. vette volna át a kórház működtetését. A tiltakozók mozaiksztrájkkal is fenyegettek, tehát annak lehetőségével, hogy egyes osztályokon folyik majd a sztrájk. Az éhségsztrájkhoz hasonlóan ez sem […]

Határidőt adott a TASZ az otthonszülés jogi szabályozása érdekében

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) két hetet adott az egészségügyi tárcának arra, hogy lépéseket tegyen az otthonszülés jogi szabályozásában. A szervezet korábban nyílt levelet is írt Székely Tamás egészségügyi miniszternek, illetve felvetette, hogy alkotmánybírósághoz fordul, ha az egészségügyi tárca nem reagál. Úgy vélik, 20 éve történt alkotmányos mulasztás, hogy az otthon szülés nem lett jogilag […]

Aláírásgyűjtésbe kezdenek Kaposváron Papp Lajos szívsebész professzorért

Papp Lajos szívsebész nyugdíjazása ellen és a Pécsi Szívcentrum élére való visszahelyezéséért kezdtek aláírásgyűjtésbe a kaposvári Kossuth téren. Az aláírásgyűjtést Mátrai Márta fideszes országgyűlési képviselő kezdeményezte, melyben több megyei és városi vezető, országgyűlési képviselő és közéleti személyiség is részt vett. Decemberre tizenegyezer aláírás gyűlt össze.

Az egri kórház magánkézbe kerülése ellen tüntetnek a város főterén

Az egri Dobó téren demonstrált több száz fő, köztük politikusok, közéleti személyiségek, egészségügyi szakemberek és kórházi dolgozók. A tiltakozás tárgya továbbra is az volt, hogy az egri Markhot Ferenc Kórház működtetési joga ne kerüljön egy magánbefektetőhöz, a Hospinvest Zrt.-hez. Korábban a kórház 1400 dolgozója közül csaknem 1000 ember nem írta alá a munkaszerződést, ezért a […]

Volt betegek és szimpatizánsok tüntetnek a felmentett szívsebészprofesszor mellett

Néhány százan tartottak szimpátiatüntetést Papp Lajos, a Pécsi Tudományegyetem Szívgyógyászati Klinikájának volt igazgatója mellett az épület előtt. A szívklinikán korábban a műtéteket egy-két héttel el kellett halasztani, ezért Papp Lajos tiltakozásul a nyugdíjazását kérte, az egyetem rektora viszont már a nyugdíj előtt felmentette. A tüntetés nemcsak a szívsebészprofesszor felmentése ellen tiltakozott, az egészségügy alulfinanszírozottságára is […]

Két helyszínen demonstrálnak Egerben a HospInvest ellen

Két párhuzamos demonstrációt tartottak Egerben az egri Markhot Ferenc Kórházat átvenni készülő HospInvest Zrt. ellen. Az egyik tüntetést, melyen ezer ember vett részt, az Eszterházy térre szervezték a “kórházvédők”, akik beszédekkel és kulturális műsorral demonstráltak. A tüntetésen Habis László egri polgármester is felszólalt. A másik tüntetést az 56-osok terén tartották szélsőjobboldali szervezetek: az Egri Forradalmi […]

Virrasztással tiltakoznak az egri kórház privatizációja ellen

Tüntetést hirdetett az Egri Forradalmi Emlékbizottság a megyeháza elé a Heves Megyei Közgyűlés ülésének időpontjában, tiltakozásul a Markhot Ferenc Kórház privatizációja ellen. A rendőrség nem engedélyezte a demonstrációt, mert a tüntetők korábban megzavarták a közgyűléseket. A résztvevők végül gyertyás felvonulással és virrasztással tiltakoztak, az egyesület elnöke pedig sajtótájékoztatón szólalt fel a kórház vagyonkezelői jogának átadása […]

Éhségsztrájkba kezd két jezsuita szerzetes

Éhségsztrájkba kezdett két jezsuita szerzetes, szolidaritásul a megszorító kormányintézkedések következtében nehéz anyagi helyzetbe jutott emberekkel. A szerzetesek tiltakozásukat fejezték ki az egészségügy átalakításáról szóló törvényjavaslat megszavazása és a vasútvonalak országos szintű leépítése ellen. Hofher József huszonegy napig, Vértesaljai László harmincegy napig böjtölt. Akciójukat számos egyházi és világi személy támogatta.

Megszakítás