A Magyar Asszonyok Ezredévi Szövetsége a Hősök terén tüntet

A Magyar Asszonyok Ezredévi Szövetsége a Hősök terén tüntetett a Regnum Marianum templom emlékhelyén, amelyet a Rákosi-korszakban romboltak le. Egyrészt emlékeztek a budapesti anyák 1956-os szovjet megszállás elleni tüntetésére, másrészt tiltakoztak a szerintük droghasználatot liberalizálni kívánó kormányzati törekvések ellen. Úgy vélték, így a drogok akár az iskolákba is bekerülhetnek.

A Magyar Prostituáltak Érdekvédelmi Szervezete Alkotmánybírósághoz fordul

A Magyar Prostituáltak Érdekvédelmi Szervezete január 13-án bejelentette, hogy az Alkotmánybírósághoz fordult jogorvoslatért, miután a fővárosi vezetés több mint két éve nem jelölt ki a szexmunkások számára türelmi zónákat. A bejelentés előtt a szexmunkások tiltakozásképpen a Rózsadombot kezdték el használni, de a II. kerületi önkormányzat rövidesen védett övezetté nyilvánította az ott található diplomatalakások környékét.

Ápolónők az SZDSZ kampányfilmje ellen tiltakoznak

Ötven ápolónő írta alá a tiltakozó ívet annak érdekében, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) szüntesse meg kampányfilmjük sugárzását. A filmben egy nővérruhás bártáncosnő volt látható, aki korábban ápolónőként dolgozott, de a körülmények erre a munkára kényszerítették. A kampányfilm ellen a Magyar Ápolási Egyesület is tiltakozott, de az SZDSZ továbbra is használta.

A Nők a Közéletben Alapítvány néma demonstrációt tart

A Nők a Közéletben Alapítvány néma demonstrációt tartott Budapesten, Győrött, Dunaújvárosban és Cegléden. Arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy mennyire kevés nő vesz részt a közéletben. Azt is jelezték, hogy a kormány milyen keveset tett a családpolitika terén. A néma demonstráción a szervezet tagjai “Nők a változásért” feliratú táblát tartottak maguk elé figyelemfelhívásul.

Nyílt levélben fordul a főpolgármesterhez a Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesülete

A Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesülete amiatt intézett nyílt levelet a főpolgármesterhez, hogy az önkormányzat jelölje ki a munkájuk végzéséhez szükséges zónákat a fővárosban. A Főváros azért vonakodott kijelölni a zónákat, mert a rendelet, amely elkülönítette a szexuális munkára vállalkozást a szervezett bűnözéssé nyilvánított tömeges prostitúciótól, nem határozta meg pontosan a tömeges prostitúció és a zónák […]

Tüntetés a szegénység és kirekesztés ellen

Több mint egy tucat civil szervezet és szakszervezet szervezésében pár ezer ember tüntetett a szegénység, a kirekesztés és a társadalom kettészakítása ellen a Parlament épülete előtt. A szervezők között ott volt a Roma Polgárjogi Alapítvány, a Feminista Hálózat, a Közéleti Roma Nők Egyesülete és a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) is. A tiltakozók a családi […]

300 ezer aláírás a nyugdíjkorhatár emelése ellen

Az MSZOSZ Női Választmánya évek óta tiltakozott a nyugdíjkorhatár emelése ellen, valamint egy rugalmasabb, szolidárisabb nyugdíjrendszer kialakításáért. A szervezet 1991 óta folyamatosan megfogalmazta követeléseit az ügyben. 1994-re tagjaik több mint 300 ezer aláírást gyűjtöttek össze népi kezdeményezés formájában, amelyet 1994. február 23-án adtak át a parlament alelnökének. Noha ez kötelezte volna a döntéshozókat a törvény […]

Petícióban sürgetnek döntést a szexmunkások

Mintegy 150 szexmunkás nevében nyújtottak át petíciót szexmunkások a Józsefvárosi Önkormányzatnak, melyben sürgették a türelmi zónák kijelölését. A szexmunkások szóvivője elmondta, szeptember eleje óta, mióta érvénybe lépett az úgynevezett maffiatörvény csak bujkálva tudják végezni munkájukat és visszaestek bevételeik. A polgármester tájékoztatta őket, hogy türelmi zóna kijelölésére csak a fővárosi önkormányzatnak van hatásköre.

Bevásárlóközpont megépítése ellen tiltakoznak Budapesten

A Levegő Munkacsoport tíz ifjúsági és nőszervezettel együtt tüntetett Budapesten egy, a bevásárlóközpontokról szóló konferencia helyszíne előtt. Így kívánták felhívni a figyelmet a bevásárlóközpontok építésének visszásságaira, mivel szerintük a konferencián ez a nézőpont kevesebb teret kapott. A főváros ebben a félévben tervezi elfogadni az idevágó rendezési tervet, noha sok hipermarket már megépült vagy kiadták rá […]

Egy koraszülötteket ellátó intézmény bezárása ellen demonstrálnak

Mintegy 500 ember tüntetett a Városháza előtt a Schöpf-Merei Ágost Kórház bezárása ellen, amely az első, koraszülöttek ellátását biztosító intézmény volt az országban. 11 500 aláírással petíciót adtak át a Demszky Gábor főpolgármesternek. Az akciót többek között a Nagycsaládosok Országos Egyesülete és a Magyar Nők Szövetsége támogatták. Szeptember végén a Fővárosi Közgyűlés úgy döntött, hogy […]

Megszakítás