Tízezres tömeg tüntet a Parlament előtt

Tízezres tömeg tüntetett a Parlament előtt, több mint 30 civil szervezet, köztük az Élőlánc és a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) felhívására. A tüntetők korábban 4,5 kilométeres élőláncot alkottak a Fiumei úti temetőtől a Kossuth térig. A demonstrálók követelései változatosak voltak; a vizitdíjak és a tandíjak eltörléséért, a szabad gyermekvállalásért és a családokat sújtó megszorítások ellen […]

Az egészségügy integrációja ellen tiltakoznak Szegeden

Mintegy hetvenen tiltakoztak Szegeden a város egészségügyi intézményeinek integrációja ellen. A Botka László által vezetett önkormányzat a veszteségesen működő szegedi városi kórházat, valamint a rendelőintézeteket is az egyetem hatáskörébe tervezte vonni. A megmozdulást az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) szervezte, akik azt kérték, vonják be a nyilvánosságot is az egészségügyi intézményekről hozott […]

Miskolcon tiltakoznak az egészségügyi átalakítások miatt

Egyedülálló módon a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat hirdette meg azt a tüntetést, amelyen mintegy négyszázan gyűltek össze, hogy a magyar egészségügyben zajló „neoliberális” átalakítások miatt tiltakozzanak. A miskolci demonstráción az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) is részt vett, akik bejelentették, bíróságon támadják majd meg az MSZP és az SZDSZ koalíciós szerződését, amely az egészségbiztosítás rendszerét tervezte […]

Tüntetnek a Nyírő Gyula Kórházért

Transzparensekkel tüntettek a Nyírő Gyula kórház bejárata előtt, amiért az angyalföldi intézményből az Állami Egészségügyi Központba telepítenék az amúgy is jelentősen beszűkített belgyógyászati, neurológiai és gasztroenterológiai fekvőbeteg-ellátást. Az átszervezést a kerület MSZP-s polgármestere, Tóth József kezdeményezte, a helyi képviselőtestület ellenkező tartalmú állásfoglalását figyelmen kívül hagyva.

Gyászruhás szülők tiltakoznak a gyermekmentő leállása ellen

Némán, gyertyagyújtással tüntettek szülők az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) budapesti székházánál, amiért az megvonta a támogatását a beteg gyermekeket szállító Szemem Fénye Alapítványtól. Az OEP azzal indokolta a döntést, hogy a törvény értelmében nem támogathat olyan szervezetet, amelynek 90 napon túli köztartozása van. A pécsi alapítvány 2003 óta öt autóval látta el a daganatos és […]

Ezren demonstrálnak a pásztói kórház megmentéséért

Nagyjából ezren tüntettek Pásztón a helyi kórház megmentése érdekében. A tervek szerint a kórház 125 aktív ágyából mindössze 20 maradt volna. A tüntetést a Magyarok Világszövetsége és a Polgári Összefogás Pásztóért egyesület szervezte a Fidesszel és a Fidelitasszal kiegészülve. Az MSZP helyi elnökei elhatárolódtak a tüntetéstől, kormányellenesnek bélyegezve azt.

Élőlánccal tüntetnek az Országos Pszichiátriai és Neuro­lógiai Intézet megmentéséért

Mintegy 5-600 demonstráló alkotott élőláncot az Országos Pszichiátriai és Neuro­lógiai Intézet (OPNI, ismertebb nevén Lipótmező) előtt, az intézmény bezárása ellen tiltakozva. A megmozduláson, amelyet az Élőlánc Magyarországért szervezett a XII. kerület polgármestere, Pokorni Zoltán is részt vett, aki a magas államadóssággal magyarázta az intézmény felelőtlen bezárását.

Civilek tartanak sajtótájékoztatót az Egészségügyi MInisztérium előtt

Az Igaz Országért Polgárjogi Mozgalom két képviselője tartott sajtótájékoztatót az Egészségügyi Minisztérium épülete előtt. Bejelentették, hogy Kiállás az egészségügyünkért címmel országos forgalomlassító megmozdulást szerveznek. A civileket 15-20 rendőr várta, akik eljárást indítottak velük szemben, amiért az eseményt nem jelentették be előre. Az útlezárási akció végül az elkövetkező időszakban nem valósult meg.

Tüntetnek Lipótmező bezárása ellen

Háromszázan, köztük orvosok tüntettek az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) bezárása ellen az intézmény előtt. A tüntetők egy koporsót helyeztek a kórház bejárata elé, amelyre azt írták: „Lipótmező – élt 139 évet.” Az intézmény vezetője arra figyelmeztetett, nagy hiba lenne az évtizedek alatt a kórházban kialakult szakmai műhelyek megbontása. A kórházat végül bezárták, az […]

Balassagyarmaton tüntetnek a kórházért

Nagyjából másfélezren tüntettek Balassagyarmaton a Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet ágyszámainak csökkentése ellen. A kórház kevesebb ágyat kapott a kértnél, ami a tiltakozók szerint az egész megye betegellátását, és a helyi sürgősségi ellátást is veszélybe sodorta. A résztvevők aláírást is gyűjtöttek, amelyeket a város polgármestere tervezett az Egészségügyi Minisztériumba eljuttatni.

Megszakítás