A Szent Rókus Kórház bezárása ellen tiltakoznak

Majdnem félezren tüntettek a budapesti Szent Rókus Kórház előtt, amiért azt a minisztérium ápolási intézménnyé alakítaná át. Sinkovics László, a Pest Megyei Önkormányzat elnöke a demonstráció kapcsán elmondta, hogy az orvosokkal együtt sok javaslatot tettek az intézmény jövőjének biztosítása érdekében. A kórház főigazgatója is reményét fejezte ki az intézmény sorsával kapcsolatban. A több mint kétszáz […]

Kórházi ágyszám-leépítés ellen tüntetnek Debrecenben

Élőlánccal tiltakoztak a Kenézy-kórház ágyszám-csökkentése ellen a debreceni Kossuth téren. A demonstrálók azt követelték Molnár Lajos egészségügyi minisztertől, hogy azonnal vonja vissza a leépítésre vonatkozó javaslatát. A kórház dolgozói betegek és debreceni polgárok aláírásával petíciót is indítottak az ügyben. A leépítések országosan több kórházat is érintettek az új és sokat vitatott kórháztörvény értelmében.

Orosházán tüntetetnek a kózházi ágyszámok csökkentése miatt

Csaknem ezren tüntettek az orosházi kórház előtt a tervezett ágyszám-leépítések ellen a város vezetésének szervezésében. A polgármester közölte, hogy a térség 130 ezer lakója elfogadhatatlannak tartja, hogy a jól felszerelt, adósságok nélkül működő kórházban csökkentsék az ágyak számát vagy osztályokat szüntessenek meg. A tüntetők felszólították Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt a tervek visszavonására.

A nagyatádi kórház gyermekosztályának bezárása ellen tüntetnek

Mintegy kétszázan tüntettek a Nagyatádi Városi Kórház előtt a gyermekosztály bezárása ellen. A demonstrálók egy petíciót is átadtak Bóta László főigazgató-főorvosnak és Ormai István polgármesternek. A tiltakozással egyidőben az ország több pontján, például Orosházán és Budapesten is tüntettek kórházak bezárása és leépítése ellen. A tiltakozásokat az érintettek részvételével fideszes politikusok hirdették meg, amelyhez Nagyatádon az […]

A móri kórház fennmaradásáért tüntetnek

Mintegy ezren tüntettek a móri kórház és rendelőintézet fennmaradásáért, miután kiderült, hogy az intézmény nem kapná meg a korábban kialkudott 50 aktív ágyat. A demonstráción részt vett a Mór Város Jövőjéért Egyesület, és több kormánypárti és ellenzéki politikus is. Az egyesület azt helyezte kilátásba, hogy a kórház megszűnése esetén feljelentést fog tenni minden olyan esetben, […]

Három napig tüntetnek a gyógyszerészek az Olimpia emlékparkban

Demonstrációt hirdetett a Magyar Gyógyszerész Kamara a gyógyszerpiac újraszabályozásáról szóló törvény ellen. A tiltakozók három napon át mindennap 13 órakor a Képviselői Irodaház előtt az Olimpia Emlékparkban gyülekeztek. A patikusok az első nap petícióban követelték a patikaalapítás megkönnyítéséről és a gyógyszerárusítás liberalizációjáról szóló törvényjavaslat visszavonását. A demonstráción mintegy kétszázan vettek részt. A tiltakozáshoz később az […]

Országos akciósorozatot hirdetnek az egészségügyi dolgozók

Országos demonstrációsorozatot hirdetett Cser Ágnes, az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) elnöke az egészségügy átalakítása ellen. Az akciósorozat keretében a szakszervezet szórólapokon tájékoztatta a lakosságot a társadalmi egyeztetés hiányáról és a döntés negatív következményeiről. Cser Ágnes jogsértőnek nevezte az intézkedéseket és lemondásra szólította fel a kormányt.

Petíciót indítanak a várandós nők a szabad kórház- és szülészválasztás korlátozása ellen

Petíciót adtak át kismamák az Egészségügyi Minisztériumnak annak érdekében, hogy a szülést ne kezeljék együtt a többi orvosi beavatkozással, valamint hogy ne tiltsák meg, hogy a várandós nők maguk választhassanak szülészorvost és kórházat. Szerintük a korlátozó intézkedés egyebek mellett veszélyeztetheti a kismamák és a magzatok egészségét, valamint növelheti a programozott szülés-indítások számát.

Tiltakozások indulnak a kórházak összevonása és az ágyszámok csökkentése ellen

Demonstrációhullám alakult ki a kórházak összevonása, az ágyszámok csökkentése és az elbocsátások miatt. Több százan alkottak élőláncot az Országos Gyógyintézeti Központ körül, tiltakozásul az intézmény megszüntetése ellen. Kétszázan demonstráltak a Jahn Ferenc Kórház előtt a Fidesz szervezésében a tervezett 50%-os ágyszámleépítés ellen. Élőláncos demonstrációt hirdettek a Szabadsághegyi Szanatórium és a Svábhegyi Gyermekkórház megmentéséért is.

Civilek demonstrálnak Baján a városi kórházért

Mintegy kétszázan demonstráltak Baján azért, hogy a városi kórház kiemelt minősítést kapjon. Budai Mihály, a civil megmozdulás szervezője szerint a kormány átgondolatlanul, a helyi viszonyok ismerete nélkül jelölte ki a súlyponti kórházakat, így nem teljesül a törvényjavaslat alapelve, hiszen a térség több települése is jóval több mint 55 kilométerre fekszik a legközelebbi kiemelt kórháztól.

Megszakítás