Gazdatüntetés Battonyán
Több mint kétszáz gazdálkodó vett részt a Karsai József által szervezett agrárdemonstráción a battonyai művelődési házban. A gazdák tiltakoztak a kormány 1998 óta szerintük katasztrofális vidékfejlesztési politikája ellen. Petíciót is megfogalmaztak a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnak, melyben követelték, hogy a kormány tartsa be az 1997-es agrárfejlesztési törvényben rögzített támogatási szabályokat, vagyis növelje a támogatások összegét.
Tüntetés a Lehel piac bezárása ellen
Kereskedők, őstermelők és vásárlók tiltakoztak a Lehel piac utolsó napján a piac bezárása ellen. Bár a közelben létrehoztak egy ideiglenes piacot, az jóval kisebb a Lehelnél, így a kereskedők és főként az őstermelők félnek, hogy nem fognak beférni. Többen kiemelték, hogy évtizedek óta jártak árulni terményeiket a Lehel piacra, és most bizonytalanná vált a jövőjük.
Az állam közbelépését követelik a sertéstenyésztők
Állami beavatkozásokat követelt a Sertéstenyésztők Országos Választmánya a hazai sertéstartók és a húsipar védelme érdekében, mivel a dömpingáron az országba érkező importhús tönkreteheti az ágazatot. A termelők szerint az import lassítása, illetve a vámok emelése jelenthet megoldást, de azt is követelték, hogy az Európai Unióból kedvezményes vámmal érkező húsmennyiséget negyedévenként arányosan elosztva hozhassák csak az […]
A mezőgazdasági termelők tüntetéseket helyeznek kilátásba és az Alkotmánybírósághoz fordulnak
A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) és a Parasztszövetség az Alkotmánybírósághoz fordult, mert szerintük az állam megkülönbözteti a gabonaértékesítési válság veszteseit. 1998-ban veszélyes gombafertőzés sújtotta a búzatermést, amely rengeteg esetben ellehetetlenítette a gabona értékesítését és a termelőket. Az állam azonban csak a húsz hektárnál kisebb területen gazdálkodóktól vállalta át a termelés veszteségének megtérítését. […]
Útlezárással tiltakoznak a Békés megyei gazdák a gabona felvásárlási szabvány miatt
80-100 traktorral, kombájnnal, teher- és személyautóval zárták le a fél útpályát a battonyai-tornyai határszakaszon a környező településekről érkezett búzatermelők. A gazdák nehezen tudják értékesíteni gabonájukat, ezért az állam garantált áras felvásárlást jelentett be. A felvásárlási szabványokat és a bevizsgálás laboreredményeit azonban sokan vitatják. A demonstráció hatására az illetékes minisztérium szakértőkből álló testületet küldött Battonyára. A […]
A besenyszögi gazdák demonstrációt helyeznek kilátásba
A besenyszögi Mag-Tár Szövetkezet tagjai Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez fordultak amiatt, hogy 8000 tonna búzájukat takarmánynak minősítették. Ennek alacsony ára miatt az érintett gazdák demonstrációt is kilátásba helyeztek. Kérték a minisztériumot, foglaljon állást a búza minőségvizsgálatának rendjéről, hogy egységes rendszer alapján mutassanak eredményt a laborok a konfliktusok megelőzése érdekében.
Őrtüzeket gyújtanak a gazdák négy megyében
Őrtüzet gyújtottak Battonya főterén a gabonatermelők Békés megyében, hogy ezzel is jelezzék az éppen ülésező kormánynak, mennyire sürgető a hatékony állami beavatkozás a gabonaválság enyhítésére. Több viharsarki településen kívül Csongrád, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyei települések is csatlakoztak. A tiltakozók szerint félmillió gazdálkodó dőlhet be, és az egész ország gabonaellátása is veszélybe kerülhet. A termelők augusztusban […]
Félpályás útlezárással tiltakoznak a gazdák a magyar-román határon
Hét Békés megyei település búzatermelői félpályás útlezárással tiltakoztak a magyar-román határ és Battonya között. A hosszú ideje elhúzódó gabonaválság kezelése miatt Vas megyei és Somogy megyei gazdák is bejelentették, hogy október 7-én útlezárásokat tartanak. Erre azonban nem került sor, mert a nyár óta tartó nyomásgyakorlás hatására október 6-án végül mindkét félnek megfelelő megállapodás született Torgyán […]
Ismét tüntetnek a tokaji borosgazdák az akkumulátorhulladék miatt
Egy használtakkumulátor-feldolgozó üzem megépítése ellen tüntettek a tokaji borosgazdák. A demonstráció a belvárosban és a szerencsi várban zajlott, ahol több mint ezren vettek részt. A tiltakozók szerint a Monokra tervezett üzem az ólomveszély miatt környezetszennyező, és rontaná a borvidék hírét. Kérték Horn Gyula miniszterelnököt, hogy a borvidék 30 kilométeres körzetében ne lehessen akkumulátorhulladékot feldolgozni. A […]
A tokaji borosgazdák nyílt levélben tiltakoznak az akkumulátorhulladék miatt
A tokaji borosgazdák nyílt levélben fordultak az Országgyűlés elnökéhez, mert a borvidék területén, Monokon egy cég akkumulátorhulladékot feldolgozó üzemet kíván létrehozni. Ez azzal az eséllyel járna, hogy ólomszennyezett lesz a tokaji aszú. A beruházást megvalósítani kívánó Perion Kft. kijelentette, amennyiben a gazdák folytatják tiltakozásukat, hajlandóak más helyszínt keresni a beruházásnak.